Over the course of many years, without making any great fuss about it, the authorities in New York disabled most of the control buttons that once operated pedestrian-crossing lights in the city. Computerised timers, they had decided, almost always worked better. By 2004, fewer than 750 of 3,250 such buttons remained functional. The city government did not, however, take the disabled buttons away—beckoning countless fingers to futile pressing.
Initially, the buttons survived because of the cost of removing them. But it turned out that even inoperative buttons serve a purpose. Pedestrians who press a button are less likely to cross before the green man appears, says Tal Oron-Gilad of Ben-Gurion University of the Negev, in Israel. Having studied behaviour at crossings, she notes that people more readily obey a system which purports to heed their input.
Inoperative buttons produce placebo effects of this sort because people like an impression of control over systems they are using, says Eytan Adar, an expert on human-computer interaction at the University of Michigan, Ann Arbor. Dr Adar notes that his students commonly design software with a clickable “save” button that has no role other than to reassure those users who are unaware that their keystrokes are saved automatically anyway. Think of it, he says, as a touch of benevolent deception to counter the inherent coldness of the machine world.
That is one view. But, at road crossings at least, placebo buttons may also have a darker side. Ralf Risser, head of FACTUM, a Viennese institute that studies psychological factors in traffic systems, reckons that pedestrians’ awareness of their existence, and consequent resentment at the deception, now outweighs the benefits. | A New York-i hatóságok évek alatt, szépen lassan hatástalanítgatták a város gyalogos jelzőlámpáit vezérlő gombok legtöbbjét. Úgy döntöttek, hogy az elektronikus időzítők jobban beválnának. A 3250 gombból 2004-re már 750 se működött. Azonban a város önkormányzata nem vetette le az üzemen kívül helyezett gombokat, így számtalan hiú nyomkodásnak állított porondot. Eleinte azért nem szerelték le a kapcsolókat, mert túl sokba került volna. Később kiderült, hogy még a működésképtelen gomboknak is van értelme. Azok a gyalogosok kisebb eséllyel kelnek át a piroson, akik megnyomják a gombot; állítja Tal Oron-Gilad, az izraeli Ben-Gúrión Egyetem tanárnője. Az átkelő gyalogosok viselkedését tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy azok készségesebben tesznek eleget egy kölcsönös alkalmazkodáson alapuló rendszer feltételeinek. Az üzemen kívüli nyomógombok azért hatnak sikeres placebóként, mert az ember irányítani szeretné az általa használt rendszert; mondja Eytan Adar, az ember és számítógép kölcsönhatásának szakértője az Ann Arbor-beli Michigani Egyetemtől. Dr. Adar megjegyzi: hallgatói rendszeresen iktatnak be olyan „save” (mentés) gombot számítógépes programjaikba, amely az avatatlanul pötyögő felhasználók megnyugtatásán kívül semmit se csinál, köszönhetően az automatikus mentésnek. Azt tanácsolja, hogy erre mint jóindulatú megtévesztésre gondoljunk, amely segít harcba szállni a gépek világában rejlő ridegséggel. Nos, ez is egy nézőpont. Viszont az álkapcsolóknak lehet egy sötét oldala is, legalábbis a zebrák esetén. Ralf Risser, a FACTUM nevű bécsi közlekedéspszichológiai intézet igazgatója úgy véli, hogy ma már olyan sok járókelő van tudatában a megtévesztésnek, és olyan sok a neheztelés, hogy ezen hátrányok felülmúlják az előnyöket. |